All These Things I Hate Revolve Around Me
Ez egy kicsit eltérő a többitől ? akusztikussal kezdődik, és amikor nem számítasz rá, akkor hirtelen olyan, mintha hátba vágnának. Ez az eddigi legjobb dalunk, a hangsúly a dinamikán van. 4 éve írtam a dalt, amikor a barátnőm egyetemre ment. Tudtuk, hogy 3 éven át távol leszünk egymástól, és az egész szörnyű volt, mindketten könnyekben voltunk. Ez a dal teljesen a szívemből jött.

Suffocating Under Words Of Sorrow
Ezt a dalt a stúdióban írtuk. Egy részt éppen befejeztünk és leültünk inni egyet, amikor felkaptam a gitáromat és játszottam, ami az ujjaimból jött. A szobából mindenki felém fordult, és odajött hozzám, hogy ?Ez meg mi a fasz volt??. A dal nagy részét együtt hoztuk össze kb. 10 perc alatt. Összességében arról szól, hogy elmész egy sztriptíz bárba a haverjaiddal. Tipikusan az a dal, amit ezelőtt hallgatsz.

Her Voice Resides
Az egész albumon talán ez a legkeményebb szám. A szövege egy kitalált történetet ír le valakiről, aki már az öngyilkosság határán van. Jómagam nem mentem ezen keresztül. Egyébként sem szeretnék túl mélyen írni a problémáimról, senki sem akarja hallgatni az én nyafogásomat.

Spit You Out
Na, ez egy nagyon személyes dal. Rólam és a barátnőmről szól. 5 évig jártunk és tavaly szakítottunk. Arról szól, hogy néha tök mindegy mennyire együtt akarsz lenni valakivel, ha az lehetetlen. A legfőbb problémánk az volt, hogy a banda az utunkba állt. Van egy olyan sor a refrénben, hogy ?a képed még mindig a falamon van, így nem érzem, hogy vége van?. Gyönyörűen tud festeni, és egyszer karácsonyra nekem adta az egyik festményét. Mindig, amikor ránézek, kiráz a hideg.

Cries In Vain
A mini-albumról hoztuk ezt a dalt, nem is nagyon változtattunk rajta. Ez a kedvenc dalom az eddigi összes közül [megj.: itt még a Poison sem volt kész], és a mini-album nem jelent meg mindenhol, nem akartuk hogy ez a dal ennyivel el legyen temetve. Remélem senki sem hiszi, hogy csak lusták vagyunk.

The Poison
Az egyik szeretteddel töltött utolsó percekről szól. A nagypapám 2 éve halt meg, és nem volt lehetőségem látni őt, így ez a dal lenne a búcsúm tőle. Gyakran szoktam a személyes dolgaimat egy kitalált történetbe ültetni, így nem érződik annyira közelinek. Sokkal könnyebb így írni. Ennek a dalnak olyan a hangzása, mint Mötley Crüe ?Girls, Girls, Girls? című számának, csak egy sokkal erősebb refrénnel. Biztos, hogy ezt a dalt az emberek végig velünk fogják üvölteni.

Tears Don?t Fall
Azonnal tudtuk, hogy ebből a számból nagyon jó single lesz. Nagyjából 15 percbe tellett megírni, csak úgy kijött belőlünk. Egymásra néztünk, és kb. egy percig csak nevetni tudtunk, mert tudtuk, hogy most valamit nagyon eltaláltunk.

Érdekes tény: A dal eredíti címe 'Your tears won't fall' volt.

10 Years Today
Még egy személyes dal. Most szeptemberben lesz 10. éve, hogy a legjobb barátunk kioltotta a saját életét. Mindannyian egy bandában játszottunk Metallica és Nirvana feldolgozásokat. Még csak 15 éves volt, és úgy vélte, a legegyszerűbb módja, hogy rendezze az életét, hogy egy pisztolyt tesz a szájába. A dal leírja, hogy mi történt miután megkaptam a hívást, és a pillanatot, amikor eltemették a barátunkat. Rettenetes volt ezt megírni ? 10 év kellet hozzá. Mindannyian próbáltuk elfelejteni, mert az egész téma nagyon kiborító volt. Amikor valami ilyesmi történik veled, teljesen összetörsz. Szeretném megőrizni az emlékét mindörökre.

4 Words To Choke Upon
Ez volt az első dal, amit Bullet For My Valentine-ként írtunk. Nagyon dühös voltam, amikor írtam, még nem voltunk sehol leszerződtetve. Alapjába véve ez egy nagy középső ujj akar lenni azoknak az embereknek, akik azt mondták, hogy sosem fogjuk megcsinálni. Ezen kívül pedig egy támadás azoknak, akik azt mondták, hogy egy 2. Lostprophets akarunk lenni.

Room 409
Londonban voltam egy hotelben, a 409-es szobában. Valamiért ez is csak úgy kijött belőlem. Arról szól, hogy a barátnődet rajta kapod egy másik pasival egy hotelszobában. Elég sötét helyről jött, kicsit gonoszra sikeredett. Zeneileg nagyon kemény rock, az elején a dobnak olyan hangja van, mintha csak az menne hogy BOOM, BOOM, BOOM, aztán hirtelen gitárszóló. Amikor először játszottuk élőben, minden kéz a magasban volt?

Waking The Demon
Az iskolai ?terrorról? szól, amelyen Én és a legtöbb gyerek keresztül ment már. A szám lényege az a nap, amikor egyszer csak megfordulsz és elhatározod, hogy nem tűröd tovább mindezt.

/ Matt Szavai ; Saját fordítás /

Oldalmenü
Szavazás
Melyik album tetszik leginkább?
Bullet For My Valentine EP
The Poison
Scream Aim Fire
Fever
Diavetítő
Naptár